Tudatos fejlődés
A Krisztusi Fényt a Szeretet érzéseként fogjuk fel. Az érzéseken belül rendkívül alacsony frekvenciájú a félelem, a harag és a gyűlölet, amelyek ugyanakkor a Szeretet hiányát is jelzik. Ezek egyértelműen az alacsonyabb rendű Én-hez, az egóhoz tartoznak. (Az érzéseknek és a gondolatoknak van természetesen fizikai megnyilvánulásuk, fizikai hordozójuk is, mint például nyomás a mellkasban vagy elektromágneses hullámok az agyban.) A lelki képességek – ahol a lelki szó az anyagi világnál magasabb rezgésű világokra vonatkozik) kivétel nélkül mindannyiunkban jelen vannak. Azt lehetne mondani, hogy előre be vannak építve a rendszerbe. A belső képességek kifejlesztésére különböző módszerek és spirituális iskolák állnak a rendelkezésünkre. A módszerek közül megemlíthetjük például a meditációt, jógát, reikit, agykontrollt, vagy a spirituális gyógyítást. Ezekhez rendszerint előbb-utóbb társul a vegetáriánus koszt. A különböző módszerek rendszerint ugyanazt a célt szolgálják, nevezetesen a fizikai test rezgésének, valamint a tudat rezgésének emelését, a koncentrációs képesség növelését, a belső érzékszervek (belső hallás, belső látás, belső tapintás) aktiválását és a gondolati képek fokozatos tisztítását. Ez teszi ugyanis lehetővé számunkra a magasabb dimenziókra való behangolódást, és a magasabb dimenziókban végzett munkát.
Az irányított, csoportos meditáció nagy mértékben segíti gondolati képeink tisztítását és belső képességeink fokozatos aktiválását. Az ima, mint a Krisztusi Fény szolgálatában álló magasan fejlett entitásokhoz címzett kérés, kivétel nélkül minden esetben eléri a címzettet. Hogy nem minden esetben talál azonnali meghallgatásra annak rendszerint karmikus okai vannak. Erre az univerzális törvényekkel kapcsolatban részletesebben kitérünk.
Közzétette: Sandal-Bárány Tünde Nikoletta / www.angyalokfenye.hu
(Az írást csak forrásmegjelöléssel lehet megosztani, változtatás nélkül!)
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több segítségért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a napi hírekről, üzenetekről, amik segíthetik életedet.