Angyali olvasószoba

Az illúzió szertefoszlik – Hogy szabadulhatsz meg a „rossztól”?

 

Angyal és Ördög dualitásLassan, de biztosan mindannyian megszabadulunk a rossznak ettől az illúziójától. Ehhez nagyon fontos, hogy erősen ragaszkodjunk a nézethez, hogy Isten az Egyetlen Erő, az Egyetlen Végső Életelv, amelyből minden egyéb származik. Természetesen a félelem és a gyűlölködés illúziója még mindig városainkban ólálkodik, és néha meggyőznek minket arról – különösen, ha túl nagy figyelmet szentelünk a tömegtájékoztatási eszközöknek -, hogy ténylegesen létező dolgokról van szó.

De hát nem ugyanez a kihívás belső világunkkal kapcsolatosan: azaz hogy jobban elfogadjuk saját lényünk árnyékos oldalát? Amint megtanuljuk, hogyan szabaduljunk meg negatív és önpusztító viselkedésünktől, már nem fogjuk kivetíteni saját negativitásunkat egy bizonyos fiktív ördögre sem, bukott angyalokra vagy más emberekre. Ha elérkezünk erre a pontra, nem lesz többé szükségünk arra, hogy a rossz illúziójához ragaszkodjunk.

Közzétette: Sandal-Bárány Tünde Nikoletta
(Az írást csak forrásmegjelöléssel lehet megosztani, változtatás nélkül!)
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több segítségért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a napi hírekről, üzenetekről, amik segíthetik életedet!


Az angyalok tudják a választ

Related posts

Advent: A harmadik vasárnap Angyala

Sandal

A stressz kezelése angyalokkal

Sandal

A test méregtelenítése angyali segítséggel

Sandal

Írj kommentet

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .