Napi hála/Hála ima: Hála a csodákért, a szeretetért
Drága Istenem! Drága angyalok! Ma hálával teli szívvel nyitom meg magam az isteni csodák előtt. Hiszem, hogy minden helyzetben ott van a fény, és hogy minden kihívás egy tanítás, egy lehetőség a lélek emelkedésére. Köszönöm a tanulságokat, az isteni sugallatokat, amelyek minden pillanatban utat mutatnak.
Szeretetetek és jelenlétetek megerősít engem. Tudom, hogy soha nem vagyok egyedül, mert az angyalok mindvégig mellettem állnak.
A hála fénye
Az isteni szeretet ragyogja be minden gondolatomat, minden szavamat, minden cselekedetemet. Tudom, hogy egységben vagyok a fénnyel, a mindenség áldásával.
Hálával mondok igent a jelen pillanatra, és engedem, hogy az isteni bőség átfolyjon rajtam. Köszönöm a szeretetet, amelyben nap mint nap részem van, köszönöm az angyali vezetést, amely mindig az isteni út felé terel.
Köszönöm, hogy fénnyel és békével áldjátok meg minden léptemet. Hálával fogadom az áldásokat, és fényt viszek a világba. Köszönöm! Áldás!
Írta/Átadta: Sandal-Bárány Tünde Nikoletta
(Spirituális tanító-tanácsadó/Angyalközvetítő/Mandalakészítő -és festőművész/Kristálygyógyász)
(Az írást csak forrás és szerző megjelöléssel lehet megosztani, változtatás nélkül!)
Közzétette: www.angyalokfenye.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több angyali üzenetért, hála üzenetért, segítségért, képért és videóért pedig látogass el az oldalhoz tartozó FACEBOOK oldalamra!
Csatlakozz PINTERESTEMHEZ és INSTAGRAMOMHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a napi hírekről, üzenetekről, amik segíthetik életedet.
Angyalmandala Design oldalamon angyali kristályokat (angyali energiákkal feltöltve), angyali vezetésű mandala festményeket és képeket, és egyéb angyali kézműves termékeket vásárolhatsz! Ha pedig még csak ismerkedsz a spiritualitással, vagy már haladó vagy, akkor látogass el másik oldalamra, a Fényörvényre, ahol rengeteg gyakorlati segítséget és inspirációt kaphatsz.