Napi hála/Hála ima: Engedem áramlani az égi energiákat
Drága Istenem, drága angyalok! Mély hálával fordulok hozzátok, akik mindig mellettem álltok, vezettek és szeretetteljes energiával öleltek körül. Tudom, hogy Isten fényéből születtem, és szeretete örökké bennem áramlik. Hálás vagyok ezért a végtelen kapcsolódásért, amely minden pillanatban emlékeztet arra, hogy nem vagyok egyedül.
Összekapcsolódom az isten útmutatással
Minden lélegzetvétellel érzem a magasabb rezgésű energiák jelenlétét. Létezésem maga a szeretet. Engedem, hogy fényem akadálytalanul áramoljon az életem minden területén, és szeretettel fogadom az isteni vezetést. Tudom, hogy a lelkem már ismeri az utat, és csak annyit kell tennem, hogy bizalommal követem az angyali sugallatokat.
Elengedem az ellenállást, és átadom magam a Forrásnak
Hálás vagyok, hogy minden pillanatban választhatok: ellenállok a szeretet áramlásának, vagy megnyitom a szívemet és hagyom, hogy az isteni fény betöltse a lényemet. Tudom, hogy amikor a félelem, a kétség vagy a múlt árnyai eltávolítanak a belső békémtől, ti angyalok ott vagytok, hogy gyengéden visszavezessetek Istenhez. Ma elengedem az összes korlátozó hiedelmet, és teljes bizalommal ráhagyatkozom a mennyei gondviselésre. Köszönöm! Áldás, hála, szeretet!
Írta/Átadta: Sandal-Bárány Tünde Nikoletta
(Spirituális tanító-tanácsadó/Angyalközvetítő/Mandalakészítő -és festőművész/Kristálygyógyász)
(Az írást csak forrás és szerző megjelöléssel lehet megosztani, változtatás nélkül!)
Közzétette: www.angyalokfenye.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több angyali üzenetért, hála üzenetért, segítségért, képért és videóért pedig látogass el az oldalhoz tartozó FACEBOOK oldalamra!
Csatlakozz PINTERESTEMHEZ és INSTAGRAMOMHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a napi hírekről, üzenetekről, amik segíthetik életedet.
Angyalmandala Design oldalamon angyali kristályokat (angyali energiákkal feltöltve), angyali vezetésű mandala festményeket és képeket, és egyéb angyali kézműves termékeket vásárolhatsz! Ha pedig még csak ismerkedsz a spiritualitással, vagy már haladó vagy, akkor látogass el másik oldalamra, a Fényörvényre, ahol rengeteg gyakorlati segítséget és inspirációt kaphatsz.