Angyali üzenetekArkangyali üzenetekHadraniel arkangyal üzenetei

Hadraniel arkangyal üzenete: Üzenet a MAG népének – Ragyogjon Fényszívetek!

Hadraniel arkangyal kárya - Archangel Hadraniel cardDrága MAG népe!

Hadraniel vagyok, a magyarok védőangyala. Köszöntelek benneteket. Eljön az „idő”, mikor véget ér megpróbáltatásotok. Szívetek újra EGYütt dobban. EGYként harsogja, hogy: Éljen a szabadság! Szabadság mind testileg, lelkileg, és tudatilag. Engedjetek el minden félelmet, aggódást, bizonytalanságot kedveseim. 
Lelketek, szívetek végtelen Fényével, gondolataitok hatalmával képesek vagytok befolyásolni sorsotokat és a világ sorsát is. Merjetek végre hinni! Higgyetek teremtő erőtökben! Ahogy egykor Jézus tanította nektek. Példaként állt előttetek, példaként szolgált az emberiségnek, hogy amit ő véghez vitt, arra Ti is képesek vagytok. A univerzum összes létezője ugyanolyan teremtő erővel van felruházva a Mennyei Teremtő által, mint egykoron Ő. Megmutatta mire vagytok képesek, ha elég erős a hitetek. 
Erre születtetek szeretett FényMAG lelkek! Ezért születtetek erre a szent földre, mert a Ti EGYség tudatotok fogja átvezetni az Új korba világotokat, és ezzel együtt Gaia Földanyátokat is. Égi Atyátok vezetése alatt álltok kedveseim. Csak hallgassatok mindig szívetek hangjára. Ti is ugyanannak a fának a mennyei, sziporkázó virágai vagytok, és a végtelen EGYhez tartoztok.
Ébredjetek hát kedves MAGyar földi csillag testvéreim! Engedjétek el láncaitokat, éljétek meg szívetek örök szabadságát. Érezzétek mindennap a szeretet EGYségét. Éljétek meg, szárnyaljatok lelketek szabadságával földi fénycsillagjai az ÉGnek.
Mind értékesek, mindannyian Fények és az EGY Végtelen Teremtő Szeretet gyermekei vagytok. A valóság, amit megéltek, a saját gondolataitokon és döntéseiteken múlik. Így olyannak érzitek és érzékelitek valóságotokat, amilyennek gondoljátok. Teremtéseitek alakítják tapasztalataitokat, mindennapi csodáitokat.
Áradjon Fényetek a Végtelenbe. Érezzétek az örök EGYséget, és Szeretetet. Fogjátok meg EGYmás kezét és ragyogjon Fényszívetek!
Hadraniel arkangyal
Közvetítette: Sandal-Bárány Tünde Nikoletta
(Az írást csak forrásmegjelöléssel lehet megosztani, változtatás nélkül!)
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több segítségért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a napi hírekről, üzenetekről, amik segíthetik életedet!

Related posts

Angyali üzenet: Töltődj a napsugárral

Sandal

Angyali üzenet: Őrizd meg mindig értékeidet

Sandal

Angyali üzenet: A végtelen lehetőségek tárháza rejtőzik benned

Sandal

Írj kommentet

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .