Angyali üzenet: Ne a tökéletességet keressétek
Drága lelkek! A spirituális úton járók gyakran találkozhatnak azzal az elvárással, vagy épp belső elvárással, hogy minden gondolatuknak, szavuknak és cselekedetüknek megfelelőnek kell lennie. Előfordulhat, hogy túl szigorúan figyelitek önmagatokat, és már egy apró hibát is hosszasan elemeztek. Megítélitek a reakcióitokat, elítélitek a gondolataitokat, vagy bűntudatot éreztek amiatt, hogy nem úgy viselkedtetek, ahogyan szerintetek egy tudatos embernek kellett volna.
Pedig a tökéletesség kényszere nem visz közelebb önvalótokhoz. Ha folyamatosan ellenőrzitek önmagatokat, és minden apró eltérést hibának tekintetek, könnyen elveszíthetitek a kapcsolatot a valódi érzéseitekkel. A fejlődés helyett egyre inkább arra összpontosíthattok, hogy megfeleljetek egy saját magatok által felállított szabályrendszernek.
Gondoljatok bele, milyen gyakran fordul elő, hogy utólag elítélitek magatokat egy kimondott mondat, egy döntés vagy egy érzelmi reakció miatt. Talán azt gondoljátok, hogy már nem lenne szabad haragot éreznetek, nem kellene féltékenynek lennetek, vagy egy bizonyos helyzetben sokkal türelmesebben kellett volna viselkednetek. Az önvizsgálat hasznos lehet, de nem szükséges önmagatokat büntetnetek minden alkalommal, amikor nem az elképzeléseitek szerint cselekedtek.
Az önmagatok feletti ítélkezés elengedése
Az önelfogadás az jelenti, hogy képesek vagytok felelősséget vállalni a hibáitokért anélkül, hogy közben megkérdőjeleznétek a saját értéketeket. Ha valakit megbántottatok, kérhettek bocsánatot. Ha rossz döntést hoztatok, tanulhattok belőle. Ha valamiben még fejlődnötök kell, dolgozhattok rajta. Mindezt azonban megtehetitek anélkül, hogy folyamatosan elítélnétek önmagatokat.
Fontos felismernetek, hogy a lelki fejlődés nem egy hibátlan személyiség kialakítását jelenti. Nem kell minden helyzetben a legbölcsebb választ adnotok, és nem szükséges mindig pontosan tudnotok, mi a helyes következő lépés. A földi élet során folyamatosan tanultok, tapasztaltok és változtok. Ennek természetes része, hogy időnként bizonytalanok vagytok, tévedtek, vagy csak utólag értitek meg, mit tehettetek volna másként.
Ezért bánjatok nagyobb türelemmel önmagatokkal. Amikor felismertek egy hibát, ne ragadjatok bele az önvádba. Inkább tegyétek fel a kérdést: mit tanított nekem ez a tapasztalat, és mit tehetek másként a jövőben? Ez a hozzáállás sokkal inkább támogatja a tudatos lelki fejlődést, mint a folyamatos önkritika.
Áldott utat kívánok nektek angyali fényemmel és szeretetemmel!
Írta/Átadta: Sandal-Bárány Tünde Nikoletta
(Spirituális tanító-tanácsadó/Angyalközvetítő/Mandalakészítő -és festőművész/Kristálygyógyász)
(Az írást csak forrás és szerző megjelöléssel lehet megosztani, változtatás nélkül!)
Közzétette: www.angyalokfenye.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is! Iratkozz fel a HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a napi hírekről, üzenetekről, amik segíthetik életedet.
Csatlakozz és kövess be az oldalhoz tartozó platformokon is: PINTEREST, X, INSTAGRAM, TELEGRAM, YOUTUBE, TIKTOK, – és FB!
Angyalmandala Design oldalamon angyali kristályokat (angyali energiákkal feltöltve), angyali vezetésű mandala festményeket és képeket, és egyéb angyali kézműves termékeket vásárolhatsz! Ha pedig még csak ismerkedsz a spiritualitással, vagy már haladó vagy, akkor látogass el másik oldalamra, a Fényörvényre, ahol rengeteg gyakorlati segítséget és inspirációt kaphatsz.