Angyali üzenet: Korlátozó hiedelmek a kollektív tudatban
Drága lelkek! Mi, angyalok, látjuk, ahogy oly sok lélek még mindig a küzdésben keresi az értéket, és a nehézségben látja a fejlődést. De a fény útja nem a harcról szól, hanem az áramlásról, a bizalomról és az isteni ritmus felismeréséről.
Az univerzum sosem kívánja tőletek, hogy erőlködjetek vagy fájdalmas áldozatok árán teremtsétek meg a boldogságotokat. A Teremtés törvénye a szeretet és a harmónia nyelvén működik – és minél inkább ráhangolódtok erre a frekvenciára, annál könnyedebben bontakozik ki előttetek minden vágy, cél és lehetőség.
A harc illúziója – a régi hiedelmek elengedése
Ősidők óta tanítják az embereknek, hogy „mindenért meg kell dolgozni”, „a siker ára a szenvedés”, és hogy a „bőség csak keveseknek adatik meg”. Ezek a hiedelmek mélyen beágyazódtak a kollektív tudatba, és sok lélek még ma is ezeknek a korlátozó mintáknak a rabja.
Mi azonban azt mondjuk nektek: az igazi erő abban rejlik amikor elengeditek a félelmet. Engedjétek el az olyan mondatokat, mint pl. „nem vagyok elég jó”. Engedjétek el azt berögzött tévhitet, hogy „mindent irányítani kell”. Akkor az élet áramlata újra magával ragad benneteket. A lélek nem küzdeni született, hanem teremteni, tapasztalni és áradni.
Ne feledjétek, kedveseink, a bőség soha nem az erőlködés eredménye, hanem a rezgésetek természetes következménye. Amikor összhangban vagytok a Forrással, minden ajtó kinyílik előttetek – könnyedén, erőlködés nélkül. Áldott utat és sok tapasztalatot kívánok neked angyali szeretetemmel és fényemmel!
Írta/Átadta: Sandal-Bárány Tünde Nikoletta
(Spirituális tanító-tanácsadó/Angyalközvetítő/Mandalakészítő -és festőművész/Kristálygyógyász)
(Az írást csak forrás és szerző megjelöléssel lehet megosztani, változtatás nélkül!)
Közzétette: www.angyalokfenye.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több angyali üzenetért, hála üzenetért, segítségért, képért és videóért pedig látogass el az oldalhoz tartozó FACEBOOK oldalamra!
Csatlakozz PINTERESTEMHEZ és INSTAGRAMOMHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a napi hírekről, üzenetekről, amik segíthetik életedet.
Angyalmandala Design oldalamon angyali kristályokat (angyali energiákkal feltöltve), angyali vezetésű mandala festményeket és képeket, és egyéb angyali kézműves termékeket vásárolhatsz! Ha pedig még csak ismerkedsz a spiritualitással, vagy már haladó vagy, akkor látogass el másik oldalamra, a Fényörvényre, ahol rengeteg gyakorlati segítséget és inspirációt kaphatsz.