Angyali üzenet: Engedjétek el a folyamatos önítéletet
Drága lelkek! A boldogság nem azt jelenti, hogy folyamatosan örömteli állapotban vagytok. Az élethez hozzátartoznak a nehezebb időszakok, a veszteségek, a bizonytalanságok és a változások.
Lehettek szomorúak úgy, hogy közben nem utasítjátok el magatokat. Félhettek úgy, hogy közben nem szégyellitek a félelmeiteket. Lehettek bizonytalanok úgy, hogy közben nem kérdőjelezitek meg saját értéketeket.
Ez a lelki egyensúly egyik legmélyebb formája. Nem kell minden érzést megszüntetnetek ahhoz, hogy békében lehessetek önmagatokkal.
Tanuljatok meg szeretettel jelen lenni önmagatok számára
Ahogy egyre tudatosabbá váltok, észreveszitek, milyen gyakran mondtok ítéletet saját magatok felett. Talán olyan dolgok miatt is büntetitek magatokat, amelyeken már nem tudtok változtatni. Talán még mindig olyan döntések miatt hordoztok bűntudatot, amelyeket akkori tudásotok és akkori lelkiállapototok szerint hoztatok meg.
Most azonban már másképpen láttok bizonyos helyzeteket. Többet tudtok, többet tapasztaltatok, és közben Ti magatok is változtatok. Ezért ideje lehet annak, hogy megbocsássatok önmagatoknak.
A megbocsátás nem jelenti azt, hogy letagadjátok a múltat. Nem jelenti azt sem, hogy következmények nélkül hagyjátok a hibákat. Azt jelenti, hogy tanultok abból, ami történt, majd nem használjátok tovább a múltat önmagatok büntetésére.
Áldott utat és sok tapasztalatot kívánok nektek angyali szeretetemmel és fényemmel!
Írta/Átadta: Sandal-Bárány Tünde Nikoletta
(Spirituális tanító-tanácsadó/Angyalközvetítő/Mandalakészítő -és festőművész/Kristálygyógyász)
(Az írást csak forrás és szerző megjelöléssel lehet megosztani, változtatás nélkül!)
Közzétette: www.angyalokfenye.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több angyali üzenetért, hála üzenetért, segítségért, képért és videóért pedig látogass el az oldalhoz tartozó FACEBOOK oldalamra!
Csatlakozz PINTERESTEMHEZ és INSTAGRAMOMHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a napi hírekről, üzenetekről, amik segíthetik életedet.
Angyalmandala Design oldalamon angyali kristályokat (angyali energiákkal feltöltve), angyali vezetésű mandala festményeket és képeket, és egyéb angyali kézműves termékeket vásárolhatsz! Ha pedig még csak ismerkedsz a spiritualitással, vagy már haladó vagy, akkor látogass el másik oldalamra, a Fényörvényre, ahol rengeteg gyakorlati segítséget és inspirációt kaphatsz.