Angyali üzenet: Az igazság tükre
Kedves lelkek! Üdvözöllek benneteket újra az isteni szeretet és fény ölelésében. Ma egy mélyebb üzenetet szeretnék megosztani veletek az igazságról és az egó illúziójáról.
Az Igazság tükre
Sokan nem az igazság valóságára törekedtek, hanem arra, hogy a saját nézőpontotok szerint lássátok azt. Ez a legnagyobb akadály a megvilágosodás előtt. Úgy hiszitek, már birtokoljátok az igazságot, hogy már megértettétek, milyen is valójában. Ennek eredményeként elfogadtok mindent, ami beleillik a gondolati kereteitekbe, és elutasítotok mindent, ami nem. És ezt tanulásnak nevezitek.
Az a legnagyobb baj, hogy nem csak a földi materialisták körében észlelhető ez, hanem a spirituális körökben is egyre jobban terjednek, évről évre a saját nézőpontok szerinti „igazságok”. Amik aztán nagyon sok konfliktushoz és széthúzáshoz vezetnek spirituális emberek között. Ahelyett, hogy a spirituális egyének inkább összetartanának.
Ezért szoktuk mi angyalok azt mondani számotokra, hogy ne a külső tényezőknek, vagy más emberek által terjesztett – saját maguk által kitalált – egó „igazságoknak” higgyetek. Hanem arra fókuszáljatok, amit legbelül éreztek. Egó nélkül. Teljes szívből. Csak a szeretet energiái által.
Az illúzió teremtő egó
Az egótok teremti az illúziókat, amelyek elválasztanak benneteket az isteni igazságtól. Az egó félelmei és ítéletei akadályozzák, hogy megnyíljatok a valódi spirituális tanítások előtt. Amikor elengeditek az egó által teremtett félelmeket és előítéleteket, meglátjátok, hogy az isteni szeretet mindenhol jelen van.
Az Igazság Befogadása
Az igazság befogadása egy mély, belső utazás, amely során egyre közelebb kerültök a saját isteni lényetek, felsőbbik énetek és az univerzum titkaihoz. Amikor megtanultok hallgatni a belső hangotokra, amikor megengeditek, hogy az isteni szeretet vezessen benneteket, akkor egyre közelebb kerültök a valódi megvilágosodáshoz.
Emlékezzetek, hogy az isteni szeretet és bölcsesség mindig veletek van. Csak meg kell nyitnotok magatokat, hogy befogadhassátok ezt a szeretetet és fényt. Az igazság keresése és befogadása közben találjátok meg a belső békét és nyugalmat is, és természetesen saját önvalótokat is.
Írta/Átadta: Sandal-Bárány Tünde Nikoletta
(Spirituális tanácsadó/Angyalközvetítő/Mandalakészítő -és festőművész)
(Az írást csak forrás és szerző megjelöléssel lehet megosztani, változtatás nélkül!)
Közzétette: www.angyalokfenye.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több angyali üzenetért, hála üzenetért, segítségért, képért és videóért pedig látogass el az oldalhoz tartozó FACEBOOK oldalamra!
Csatlakozz PINTERESTEMHEZ és INSTAGRAMOMHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a napi hírekről, üzenetekről, amik segíthetik életedet.
Angyalmandala Design oldalamon angyali kristályokat (angyali energiákkal feltöltve), angyali vezetésű mandala festményeket és képeket, és egyéb angyali kézműves termékeket vásárolhatsz! Ha pedig még csak ismerkedsz a spiritualitással, vagy már haladó vagy, akkor látogass el másik oldalamra, a Fényörvényre, ahol rengeteg gyakorlati segítséget és inspirációt kaphatsz.