Angyali üzenet: A tudatosság hatalom
Drága lelkek! Nem vagytok áldozatok. Soha nem is voltatok azok. A lélek emlékszik arra a fényre, amelyből származtok, és ahogy megnyíltok a magasabb rezgések felé, egyre tisztábban érzékelitek, hogy társteremtő hatalommal rendelkeztek. A gondolataitok, szándékaitok, érzéseitek olyan rezgéseket keltenek, melyek hatással vannak nemcsak rátok, hanem a környezetetekre, más emberekre, az anyagra és az egész kollektív mezőre.
Minden, amit érzékeltek és gondoltok, formálja a valóságotokat. Minden pillanatban, amikor szeretettel, együttérzéssel, tudatossággal cselekedtek, lebontjátok az illúziót.
Visszavezetni az emberiséget a szív útjára
Ti vagytok azok, akik az ébredés hídját építik. Az emberiségnek minden eszköze megvan ahhoz, hogy felszabadítsa önmagát, csak emlékeznie kell a belső fényére. Sokatok érzi a hívást, a belső tüzet, amely megállíthatatlanul vezet benneteket az igazság felé.
Ez az igazság nem kívülről jön – bennetek él. Ahogy egyre mélyebben kapcsolódtok önmagatokhoz, úgy ébredtek fel, lesztek egyre tudatosabbak. Már nem szükséges harcolni – csak emlékezni kell. És talán eljön majd az idő, amikor nem csak ti, hanem az egész világ veletek együtt ébred. Áldott utat és sok tapasztalatot kívánok neked angyali szeretetemmel és fényemmel!
Írta/Átadta: Sandal-Bárány Tünde Nikoletta
(Spirituális tanító-tanácsadó/Angyalközvetítő/Mandalakészítő -és festőművész/Kristálygyógyász)
(Az írást csak forrás és szerző megjelöléssel lehet megosztani, változtatás nélkül!)
Közzétette: www.angyalokfenye.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több angyali üzenetért, hála üzenetért, segítségért, képért és videóért pedig látogass el az oldalhoz tartozó FACEBOOK oldalamra!
Csatlakozz PINTERESTEMHEZ és INSTAGRAMOMHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a napi hírekről, üzenetekről, amik segíthetik életedet.
Angyalmandala Design oldalamon angyali kristályokat (angyali energiákkal feltöltve), angyali vezetésű mandala festményeket és képeket, és egyéb angyali kézműves termékeket vásárolhatsz! Ha pedig még csak ismerkedsz a spiritualitással, vagy már haladó vagy, akkor látogass el másik oldalamra, a Fényörvényre, ahol rengeteg gyakorlati segítséget és inspirációt kaphatsz.