Angyali üzenet: A lélek gyógyulása
Drága lelkek! Emlékezzetek: a lélek nem akkor gyógyul, amikor legyőzitek a fájdalmat, hanem amikor átölelitek azt, mint a szívből fakadó tanítást. A nehézségeitek nem ellenségek, hanem hídpillérek, melyek összekötnek benneteket az isteni önvalótokkal. Ha a szenvedésre nem sebként, hanem üzenetként tekintetek, máris egy magasabb nézőpontból láttok.
Minden félelem, amit ma éreztek, valójában a múlt visszhangja. Azok az emlékek, melyek egykor megsebeztek benneteket, most csak árnyékként kísértenek. Isten szeretete azonban arra kér benneteket, hogy ne harcoljatok többé az „árnyékokkal”. Ehelyett nézzetek rájuk a szív szemeivel, és ismerjétek fel: ez már nem a jelen. Ez már csak emlék, amely azért tér vissza, mert szeretne meggyógyulni bennetek.
A szív védelem illúziója
Amikor a szívetek falakat emel, azt hiszitek, védve vagytok a fájdalomtól. Pedig éppen akkor zárjátok ki az élet áramlását. A lélek nem szeret börtönben élni. Amikor megengeditek magatoknak, hogy újra átérezzétek azt, ami egyszer fájt, a lélek felismeri, hogy az élmény már mögöttetek van, és nem kell tovább viselnetek a páncélt.
A gyógyulás nem erőltetett harc. Mély felismerés. Még pedig az, hogy a fájdalom csak addig tart, amíg elutasítjátok. Ha viszont átölelitek, szeretettel és tudatossággal, akkor azzá válik, ami mindig is volt – egy emlék, egy üzenet, egy lehetőség a növekedésre. És akkor a félelem csendben elsimul, mint egy régvolt álom, amely többé nem tart fogva benneteket.
Az elfogadás ölelése
Ne meneküljetek a múlt elől, hanem ismerjétek fel azokat a történeteket, amelyek már véget értek. Nincs mitől félni, mert a jövőtök nem a régi sebek ismétlése, hanem új lehetőségek virágzása, ha elengeditek a múlt védekező mintáit.
Amikor elengeditek a „védekező testtartást”, és megadjátok magatokat az isteni elfogadásnak, akkor tér vissza hozzátok a belső béke. Már nem akartok többé máshol lenni, mást érezni, másnak látszani. Egyszerűen csak jelen vagytok, és ez a jelenlét a legnagyobb ajándék, amit önmagatoknak adhattok. Szeretett lelkek, az elfogadás kulcs, mellyel kinyitjátok a szív zárját. Ez nem gyengeség – ez a legnagyobb erő, amit hordozhattok! Áldott utat és sok tapasztalatot kívánok neked angyali szeretetemmel és fényemmel!
Írta/Átadta: Sandal-Bárány Tünde Nikoletta
(Spirituális tanító-tanácsadó/Angyalközvetítő/Mandalakészítő -és festőművész/Kristálygyógyász)
(Az írást csak forrás és szerző megjelöléssel lehet megosztani, változtatás nélkül!)
Közzétette: www.angyalokfenye.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több angyali üzenetért, hála üzenetért, segítségért, képért és videóért pedig látogass el az oldalhoz tartozó FACEBOOK oldalamra!
Csatlakozz PINTERESTEMHEZ és INSTAGRAMOMHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a napi hírekről, üzenetekről, amik segíthetik életedet.
Angyalmandala Design oldalamon angyali kristályokat (angyali energiákkal feltöltve), angyali vezetésű mandala festményeket és képeket, és egyéb angyali kézműves termékeket vásárolhatsz! Ha pedig még csak ismerkedsz a spiritualitással, vagy már haladó vagy, akkor látogass el másik oldalamra, a Fényörvényre, ahol rengeteg gyakorlati segítséget és inspirációt kaphatsz.