Angyali üzenet: A keresés valójában emlékezés
Drága lelkek! Emlékeztetni szeretnélek benneteket arra, amit talán olykor elfelejtetek: ti magatok is fények vagytok, amelyet kerestek. A belső béke, a szeretet és az öröm nem kívülről érkezik – mindezek bennetek élnek, ott szunnyadnak szívetek legmélyén, várva, hogy újra felfedezzétek őket.
Talán azt hiszitek, keresnetek kell a beteljesülést, a harmóniát, az isteni egységet. Ám én azt mondom nektek: ti már úton vagytok. Minden lélegzet, minden érzés, minden szándék, amely a szívből fakad, közelebb visz benneteket a belső béke állapotához. A keresés nem más, mint emlékezés arra, hogy honnan jöttetek, és hogy Isten sosem hagyott el benneteket.
A bennetek élő isteni öröm
Belső világotok mélyén áramlik egy isteni folyó, mely tisztán, csendesen, de hatalmas erővel hordozza a valódi öröm, a megelégedettség és a béke energiáit. Ez az áramlat a Forrásból ered, és nem lehet megállítani – csak akkor nem érzitek, ha figyelmeteket kizárólag a külvilág zűrzavarára irányítjátok. Amint csendben befelé fordultok, azonnal megtapasztaljátok: az isteni öröm már most is bennetek él. Áldott utat és sok tapasztalatot kívánok neked angyali szeretetemmel és fényemmel!
Írta/Átadta: Sandal-Bárány Tünde Nikoletta
(Spirituális tanító-tanácsadó/Angyalközvetítő/Mandalakészítő -és festőművész/Kristálygyógyász)
(Az írást csak forrás és szerző megjelöléssel lehet megosztani, változtatás nélkül!)
Közzétette: www.angyalokfenye.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több angyali üzenetért, hála üzenetért, segítségért, képért és videóért pedig látogass el az oldalhoz tartozó FACEBOOK oldalamra!
Csatlakozz PINTERESTEMHEZ és INSTAGRAMOMHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a napi hírekről, üzenetekről, amik segíthetik életedet.
Angyalmandala Design oldalamon angyali kristályokat (angyali energiákkal feltöltve), angyali vezetésű mandala festményeket és képeket, és egyéb angyali kézműves termékeket vásárolhatsz! Ha pedig még csak ismerkedsz a spiritualitással, vagy már haladó vagy, akkor látogass el másik oldalamra, a Fényörvényre, ahol rengeteg gyakorlati segítséget és inspirációt kaphatsz.