Angyali üzenet: Az emberi lét ajándék
Drága lelkek! Emlékezzetek arra, hogy a tudatszint emelése nem verseny, nem egy olyan küldetés, amelytől létezésetek függ. Ez nem feladat, hanem egy ajándék: a lélek fokozatos kibontakozása. Amikor azzal küzdötök, hogy tökéletesek legyetek, és elvárásokhoz kötitek fejlődéseteket, valójában az isteni szeretet áramlását zárjátok el magatoktól.
Az emberi lét ajándéka
Nem azért születtetek a Földre, hogy megtagadjátok emberi mivoltotokat, hanem hogy megéljétek annak teljességét. Az élet útja nem hibák és bűnök sorozata, hanem tapasztalatok gyönyörű szövedéke. Amikor elfogadjátok, hogy a hibák is tanítók, megszűnik a bűntudat bennetek. Szeretném, ha tudnátok, hogy minden érzés, minden pillanat a fejlődésetek része.
A hiányérzet illúziója
A hiányérzet nem abból fakad, hogy engedtek emberi oldalatoknak, hanem abból, hogy elutasítjátok önmagatokat, és másokhoz mérve ítélitek meg saját értéketeket. Amikor folyton mások sikerére figyeltek, elveszítitek a kapcsolatot a bennetek rejlő kincsekkel. Az igazi erő abból fakad, ha meglátjátok: Ti is fényből vagytok, és nem vagytok kevesebbek, mint mások!
Ne váljatok önmagatok ellenségeivé! Döntéseiteket mindig a szeretet rezgésével hozzátok meg. Ha elengeditek az önvádat, és minden helyzetet ajándékként fogadtok, akkor a szívetek felszabadul.
Szeretve vagytok
Higgyétek el, minden pillanatban szeretve vagytok Isten által, Jézus által, és általunk is. Az önelfogadás pedig egy olyan lépés, amelyen keresztül a tudatszintetek magától emelkedik, és amely összeköt benneteket az isteni forrással. Áldott utat és sok tapasztalatot kívánok neked angyali szeretetemmel és fényemmel!
Írta/Átadta: Sandal-Bárány Tünde Nikoletta
(Spirituális tanító-tanácsadó/Angyalközvetítő/Mandalakészítő -és festőművész/Kristálygyógyász)
(Az írást csak forrás és szerző megjelöléssel lehet megosztani, változtatás nélkül!)
Közzétette: www.angyalokfenye.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több angyali üzenetért, hála üzenetért, segítségért, képért és videóért pedig látogass el az oldalhoz tartozó FACEBOOK oldalamra!
Csatlakozz PINTERESTEMHEZ és INSTAGRAMOMHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a napi hírekről, üzenetekről, amik segíthetik életedet.
Angyalmandala Design oldalamon angyali kristályokat (angyali energiákkal feltöltve), angyali vezetésű mandala festményeket és képeket, és egyéb angyali kézműves termékeket vásárolhatsz! Ha pedig még csak ismerkedsz a spirituali