Angyali üzenet: Teremtsetek időt a csendre
Drága lelkek! A Földön lévő folyamatos információáradat könnyen háttérbe szoríthatja a saját gondolataitokat. Mire lehetőségetek nyílna arra, hogy megértsétek, mit éreztek egy adott helyzettel kapcsolatban, máris újabb hír vagy vélemény köti le a figyelmeteket. Így előfordulhat, hogy mások félelmei, indulatai és elvárásai nagyobb teret kapnak bennetek, mint a saját belső felismeréseitek.
Adjátok meg magatoknak a csend lehetőségét
Ezért teremtsetek időt a csendre. Nem kell hozzá különleges környezet vagy hosszú elvonulás. Már az is sokat jelenthet, ha naponta néhány percre félreteszitek az eszközeiteket, lassítotok, és megfigyelitek a saját érzéseiteket. Kérdezzétek meg magatoktól, mi foglalkoztat benneteket igazán, mire van szükségetek, és mi az, amit már nem szeretnétek tovább magatokkal hordozni.
Amikor rendszeresen visszatértek ehhez a belső figyelemhez, könnyebben felismerhetitek, mely gondolatok származnak a saját tapasztalataitokból, és melyek erősödtek fel a környezetetek hatására. Így tudatosabban választhattok, és kevésbé sodródtok együtt a külvilág változó érzelmi hullámzásaival.
Áldott utat kívánok nektek angyali fényemmel és szeretetemmel!
Írta/Átadta: Sandal-Bárány Tünde Nikoletta
(Spirituális tanító-tanácsadó/Angyalközvetítő/Mandalakészítő -és festőművész/Kristálygyógyász)
(Az írást csak forrás és szerző megjelöléssel lehet megosztani, változtatás nélkül!)
Közzétette: www.angyalokfenye.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is! Iratkozz fel a HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a napi hírekről, üzenetekről, amik segíthetik életedet.
Csatlakozz és kövess be az oldalhoz tartozó platformokon is: PINTEREST, X, INSTAGRAM, TELEGRAM, YOUTUBE, TIKTOK, – és FB!
Angyalmandala Design oldalamon angyali kristályokat (angyali energiákkal feltöltve), angyali vezetésű mandala festményeket és képeket, és egyéb angyali kézműves termékeket vásárolhatsz! Ha pedig még csak ismerkedsz a spiritualitással, vagy már haladó vagy, akkor látogass el másik oldalamra, a Fényörvényre, ahol rengeteg gyakorlati segítséget és inspirációt kaphatsz.